az érem negyedik oldala.

Tisztelt Látogató! A 20+, korhatárt jelöl; csak saját felelősséggel szabad a belépés. Minden jog elengedve! (köszönet a szolgáltatónak, megint működik e lap )

 

Azt a fogalmat, hogy

" egész Európa "

" egész Emberiség "

" egész Kereszténység "

a világon először, az oklevelek bizonyítékai szerint, IV. Béla magyar királyunk használta, mint óvandó érték

( Természetesen akkoriban a liberálisnak nevezett pusztító értéktenség nem kapott akkora taroló hatalmasságot, mint napjainkban)

 

EU

A SZABAD PIAC.

 

(Egy ókori magyar bölcs meghatározása: "A piac azért van, hogy az emberek intézményes keretek között fosszák ki egymást.")

 

Szabad a piac, ezt aként alkalmazzák, hogy van akinek --- meg valakinek nem. De akár; hogyan is versenyezhetnénk egyenlő feltételekkel, mert szó nélkül elnézték, mi több részesei voltak, ahogyan építik le a magyar gazdaságot, kereskedelmet, pénzügyeket az egészségügyet, az oktatást, az erkölcsöt meg mindent, (az oktatás és erkölcs kivételével, ami nem a vezetés, hanem a nép érdeme - napjainkra 2016' ezeket is lerombolják) ami alapból is mélyen a nyugati gazdaság alatt volt.

Van valami itthon amit emeltek? (A szegénységbe taszítottak számán kivül)

 

A 2010-es évek derekán; kitalálta egy-két vezető, hogy megoldja a világ szegényeinek sorsát.

Kivéve az európai szegényeket.

Érdekes'  nem zeng a média, hogy 

Európa a legkisebb kontinens, egyszerűen nem fér el az összes szegény ember itt.

(Nyugat Eu felmérés szerint, 125 millió ember él háborús fenyegetettségben... ők azonnal jönnének. További 4 milliárd !!! utrakészen várakozik...)

 

A különbség;

az őslakos tulajdonos (hiszen ő és szülei építették fel Európát

a migránsnak pedig annyi joga van, amennyit adnak. A hatalmasok. ( Most többbet, ami elvehető)

 

 2019 - re eldőlni látszik;

az eu vezetése megásta a kontinensünk sírját.

A jogokat, a nyugati magas életszinvonalat, a nyugalmat! lassan elveszik az őslakosoktól, viszont a veszélyre hivatkozva a hatalom jogát kiterjesztik a személyi szabadságra...

a betelepítettek meg szinte szabadkezet kapnak,

az ingyen jólét mellett...

természetesen csak addig' mig az európaiak végleg elgyengülnek,

aztán a telepesek is (rab)szolgasorsba találják magukat.

De ez vigasznak elég gyenge.

 

2018, december

Már nem összeesküvés elmélet. Valóság:

Az eu vezetés egyetlen célja'

mindenáron idegenek sokaságát betelepíteni,

eközben megszüntetni a jóléti álamokat, a jólétben élő egyszerű embereket.

 

3 éve egy tartományi osztrák szakszervezeti vezető, a munkásgyülésen még azt mondta; "nem kell félni a migránsoktól, nem kapnak munkavállalási engedélyt"

Most, 2018- ban pedig azt hazudják;

'kihal az eu, az egyetlen megoldás a betelepítés'

3 év alatt elfogytak a mukavállalók...

(miközben itt az eu-ban, milliós nagyságrendű az őslakos munkanélküliség)

Ezek hülyének nézik az összes európai embert.

 

  2017 Ősz

Azt látni, hogy az Eu- t egy emberke irányítja,

ölelkezik egy mégidősebb - több országban körözött - amerikaival,

nem magánemberként,

aki azt mondta, hogy ~"én pénzt akarok keresni, ezért nem lehetek tekintettel szociális (emberséges) problémákra, és nem is akarok. (!!!!)

az eu képviselők őt képviselik hatalmas pénzekért, nem a választóikat.

 

 

 junius

Kötelezettség szegési eljárás indul ellenünk, mert nem fogadunk be kb 1000 telepest.

Mégis, mit old meg ezer ember, mikor milliók jönnek.

Hívják hozzák őket, költöztessék magukhoz ők.

Mi már jól megtapasztaltuk, minél több olyan nép költözött hozzánk, akik nem szerettek minket, annál kisebbek lettünk.

 

2017. ápr.

Elindult a breki (brittek ki) ha igaz, két évig tart, meg utána is sokat kell nekik fizetni az eu- ba.

Ebből kiindulva , meghogy hazánkba is hatalmas pénzek érkezéséről nyilatkoznak, aminek egyeyek szerint hatalmas része zsebbe, aminek kis töredékéből pl körforgalmak ( lámpák a gyalogos átkelőkhöz, meg alul-felüljárók nem) épültek mert meghatározták, bogy mire adnak

aztán ha mégis vissza kell fizetni , lehet egy uzsora kamatos kölcsön is jobb

 

 

November.

Továbbta is erőltetik a bevándorlók elosztását. (tartsa meg az aki hívta, meg aki hozza) 

Érdekes, a jólétet nem akarják elosztani. Mikor Trabival jártunk, akkor is nevettek rajtunk... pedig csak pénzünk nem volt... mert elvették az akkori vezetők... azt ígérve, hogy minden közös, tulajdonosai vagyunk hazánknak... hát, jól kisemmiztek.

 

 

szeptember.

Vagy megvették az eu képviselőket, vagy megfenyegették halálosan. Normális és vagy szabad ember nem adja el hazáját, népét. Semmiféle indokkal sem. Amit meg mostanság mondogatnak, hogy munkaerő, meg népesség meg nyugdíj... nos' ezek mind megdőltek. De még egyszer, ha igaz lenne sem ok arra, hogy elárasszanak; minket alsóbrendűnek tartó idegenekkel.

 

 július. 

Véletlenül láttam a tvben  Jaen Claud Junkerst(bocs, ha rosszul írtam ) a brüsszeli főnököt. A brekivel ( rövidítés, britek ki) kapcsolatban beszélt. Mint egy penge kamasz, inkább mint bunkó taknyos. Lekezelően,  gúnnyal. Hittel, hogy milyen jópofa vagyok... 

Viszont nem láttam képviselőt, kit is  képvisel, aki elmondta volna neki, hogy emberek millióinak sorsa a tét. Ami egyáltalán nem vicces. 

 

 2016. február.

Az eszem megáll! Azt mondja Merkel, sok pénzzel kell támogatni Törökországot, hogy tartsa ott a menekülteket. Érdekes, mikor a görög komposok sztrájkoltak, megszünteti a vándor áradat. Tehát a görögök hozzák őket pénzért. Közben meg hívja őket Németorságba, de mégis szétosztaná őket az eu-ban. Na.

 

 

Azt mondja Putyin, mi töb bizonyítja, hogy a törökök  kőolajat vesznek az "iszlámállamtól". Tehát támogatják a kegyetlen erőszakra épült államot.

Az eu támogatja Törökországot. Tehát támogatja a .... 

 

Már számolgatják, a németeknek egy-két év a telepesekkel 50 milliárd(!) euróba kerül, az osztrákoknak 5 milliárdba... ezt bizony nekünk, minden eu lakosnak, kell fizetni

persze agyalnak tovább brüsszelben, nagy a gond, semmire se akarnak jutni ,

illetve mégis, csökkentik a szociális juttatásokat. Az egyes érintett ország minden állampolgárának!

miközben változatlan lendülettel, mennyiségben érkeznek a telepesek, esetenként nem üres zsebbel... félelmet is hoznak

 

télelő (nov.12.) 

Angela Merker (a németeket vezető, "kitenyésztett értelmiségi" réteg jeles tagja)

először elindítja a népvándorlást, azzal, hogy kijelenti - befogad minden szírt.

most meg szét akarja osztani az eu-ban, a jólétet keresőket...

egy világhatalmi ország vezetője... hazudik? vagy nem lát előre fél órát?

Mi ez a nagy segíteni akarás a világ szegényeinek? Ami nagyon szép lenne, csak lehetetlen, mivel az eu-nak nincs annyi pénze. Meg hatalma sem. (Illetve egy módja van, ha a leggazdagabb emberek szétosztanák a vagyonukat, de még akkor is áll a kérdés; meg tudnák e őrizni az érintettek a kapott jólétüket?)

 

Tanácskozik brüsszel, agyal, mit is kéne tenni, nem jutnak semmire, nehéz dió

a görög komposok duzzogása egyszerűen leállította az emberáradatot, na ja' ők nem több diplomás értelmiségek...

milyen könnyű... nem kéne kerítéseket építeni, szivatni országokat a keresztül vonulókat utaztatni, ellátni...

tényleg hülyére veszik a fél eu-t?

 meghogy, kell a munkaerő... egy hasonló lehetőségre fél kelet-eu menne dolgozni... mégis, "családban marad"na

 

 

2015. ősz: véget ért az eu ülés (10.16.) nem született valós döntés a népvándorlásról. Illetve igen, mert továbbra is engedik. A görög határt nem zárják le, nálunk minél hosszabb a kerítés, mégis annál több érkezik. Tehát itt sincs lezárva. Mondják, az a cél, hogy a törökök ne engedjék ki (!!!) az országukból. Cserébe beutazási könnyítést kapnak.

Kérem, valóságos barmok vezetik az eu-t? (is?) Nem a beengedést kell megakadájozni, hanem a kimenést???

Amúgy, Törökországból is átjöhet még kb 20 millió török ha engedik...

ezek nem a pl német munkanélküli segélyt fogják megtermelni, hanem - ha dolgozik egy - az tizet (gyermekeit, felesége(i)t, otthonmaradt hozzátartozóit) tartja el. Ha tudja. Ami marad, az az eu-é. De ezek nem csak egy gyári munkahelyet foglalnak el nem csak egy lakást, élettér is kell nekik, meg mivel nagyrészt fiatal férfiak, nők... (persze akik a szabadon nézhető ponokon élenk, azt gondolják... de nagyon meglepődhetnek a betegségeken kívül)

 Természetesen nem az üldözöttekről beszélek, mert ahonnan százezres nagyságrendben fiatal férfiak jönnek - ők már otthonukban maradva meg tudnák védeni magukat és családjukat...

 

2014. ősz: A spanyol illetékes eu főkolompos nyilatkozata:(lényegében) "Meg kell szüntetni a gondoskodó államot, az egyének felelőssége a cél"

Vagyis a szociális juttatások leépítése, mindenki lássa el magát... ha nem tudja, akkor is.

Persze a kötelezően elvett-behajtott adók eltörlésről szó sincs.

Van azért kivétel. A menekültek ugye. Hiszen nekik csak szenvedésük van. De el tud e tartani az eu több milliárd nélkülöző embert?

 

Van, aki azt a balgaságot mondja, hogy a 2. Bábelt élhetjük meg napjainkban. Mostanság, azért mégiscsak a keresztény kultúra van a csúcson - vagy már a leejtőn? A népek összekeverésével a hanyatlás elkerülhetetlen. Ilyen butaságot ki hallott.

 

 

 

2013. őszére

kiapadhatatlan (pénz)forrássá vált az eu.

Nem értem, miért is van válság, miért nem 1500 euró a minimál bér

 

 ( "uniós elvárás a digitális átállás" hallani naponta mindenhol - mégis, ki fizeti ezt a reklámtengert? - de pl. az adalék mentes élelmiszer miért nem elvárás?)

 

 

 2013.02.

Az eu-tól hitelként! kamatra! kölcsön kaphatjuk azt a pénzt, amit kötelezően befizetünk...

 

05. hó.

Már téma, hogy Eu barát-e az esetleges telefon percadó. A 2 forintos. Az meg szóra sem érdemes, miért is 30-40 Ft köröli a perc ára annak, ami máshol az Eu-ban ingyenes.

...de az is, hogy a magyarországi jegybank elnök  nehogymár esküt tegyen a magyar alaptörvényre... mégis, kit szolgál?

 

(Bohócok gyülekezete. Van kivétel?)

 

2012.02.25.

Már azt is pontosan lehet tudni, hogy esetleg mennyivel nem támogatják hazánkat...

de azt még most sem, hogy mi mennyit áldoztunk be, mennyit fizetünk az EU-nak.

.....

 

Sokszor nagyon pontos összegeket hallani, mivel is támogatta azt az akármit az EU, csak arról nem tudni, hogy miből támogat.

 

Mindenre van EU-s elvárás, előírás

de pl a létminimumra miért nincs?

vagy arra, hogy egyenlő feltételekkel kerüljön piacra magyar termék. Legalább itthon.

(Ha van még magyar termék. Pl a Boci csokit a csehek gyártják, ki tudja ki a tulajdonos, nem magyar az biztos.)

 

 

Elhangzott:

"Fel kellett áldozni az EU mezőgazdaságát, hogy az ipari termékeinek piaca legyen"

Akkor meg hova lett a magyar ipar?

hogyan lehetséges, hogy mi saját magunknak nem gyárthatunk pl cukrot, Szlovákia meg külföldre is termel...(na és hol? a hegyekben?)

Miért nem gyártjuk a méltán világhíres Ikaruszt



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 21
Heti: 57
Havi: 647
Össz.: 85 362

Látogatottság növelés
Oldal: EU
az érem negyedik oldala. - © 2008 - 2024 - huszplusz.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »