az érem negyedik oldala.

Tisztelt Látogató! A 20+, korhatárt jelöl; csak saját felelősséggel szabad a belépés. Minden jog elengedve! (köszönet a szolgáltatónak, megint működik e lap )

 2020-ra beigazolódni látszik, hogy az alaptörvény feladata hazánk és népünk kifosztásának törvenyessé tétele volt.

 

2013.márc.

Természetesen olvasható a világhálón az alaptörvény, másként az alkotmány. Már négyszer módosították, ezek szerint a fidesz alakulásától eltelt 25 év kevésnek bizonyult az össze állításához...

Akkor idézem; XXVI. cikík, 4.rész:

"Senki nem nyilvánítható bűnösnek és nem sújtható büntetéssel olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog vagy - nemzetközi szerződés, illetve az EU jogi aktusa által meghatározott körben - más állam joga szerint nem volt bűncselekmény."

Tehát; jogfolytonosságot tart, elfogadja a korábbi hatalmak törvényességét, így a politikai okok miatti halálos ítéleteket, az embertelen börtönöket... az antali kormány és az utáni törvények adta, vagy éppen a törvények hiányát kihasználó "szabad rablásokat" - köztulajdonunk igazságtalan magántulajdonba átírását.

Továbbá;

"ALAPVETÉS Az a. cikkhez

...Magyarország. Hazánkat ezer éve ezzel a névvel illették itthon és külföldön egyaránt. Ez a meghatározás kijavítja azt a következetlenséget, amely a most hatályon kívül helyezett 1949. éviXX. törvény szövegében az elnevezéssel kapcsolatban..."

Tehát a fidesz is az 1949. évi alkotmányt éltette 25 éven át, élteti ma is.

Nézzük hazánkat hogyan nevezik "külföldön ezer éve"

  a németek - Ungarn

az angolok   - Hungary

a lengyelek   - Wegry

 latinul           - Hungária

kínaiul            - xiöng yá lí

olaszul           - Ungheria

franciául        - Hongrie

japánul          - Hangarí

 stb. Vagyis az alkotmányban hazudnak?

 

 

2013. február. Most hallom, az alaptörvénybe - másként az alkotmányba - akarják foglalni, amint lentebb írtam, a hatalom átmentését és a közvagyon eltulajdonítását

-----

Tehát a választásra jogosultaknak kb a fele ment el, ezeknek is a fele szavazott legutóbb az uralkodókra, vagyis az emberek alig 25-30 %-os támogatásával a hatalom teljességét birtokolják. Ha nem csaltak most megint.

Egy korábbi, a jogosan elitélt rendszer - megszállt hazánk bírái, tehát törvénykezése is törvényellenes - törvénye alapján; a parlamentnek joga van alkotmányozni. Egyszerűen 1947-ben hoztak egy törvényt, miszerint az országgyűlés alkotmányozhat. Így tesznek ma is.

A legnagyobb kárpótlásokat éppen azok kapták, akik a régi rendszert az mszmp-t, a megszállókat kiszolgálták... jelen korunk méltóságai éppen ők.

Továbbá; minekután a világbankok diktálják a népünkre vonatkozó megszorításokat, ezért ma sem mondhatjuk szabadnak magunkat.

A tilos erőhatalom jogot nem alapít, ezért törvénytelen az elmúlt erős 20 év is.

Viszont most a "nemzeti oldal" (érdekes ezek szerint van nem nemzeti, másként nemzeti ellenes oldal is) hatalmából eredőn vissza állíthatta volna az ezer éves nemzeti alkotmányunkat. De nem tette.

 

2012.07.18. A most életbe lépő rendelet szerint nem csak az élelmiszer termelők, hanem a feldolgozók és a kereskedők is pályázhatnak. Azt nem hallani, hogy a magyarok is versenyezhetnek Magyarországban. Ha jót feltételeznénk is megkésett a dolog, az eltelt 3 évben - ennyi időre nehezítették meg kissé az idegenek földhöz jutási lehetőségét - sem adtak igazi lehetőséget a honi gazdáknak, a földáraink is messze elmaradnak az EU piacon, de az éppen csak megélő gazdáknak ugye semmi pénzük sincs.

Viszont szinte az egész hazánk be van vetve. Tehát jó üzlet a föld. Kinek is? Hatalmas táblák egybeszántva. Ki is vette meg, mennyiért?

 

2012. 02. 12. igen ellentmondásos a fidesz vezetése. Egyrészt felelősségre vonja a bűnösök egy részét, másrészt a   többségi -kevésbé módos - polgárokat új és újabb adókkal terhelik.

 

Mintha azt mondaná; mi mindent megpróbáltunk, s lám nem mehet másként.

Tehát, ami megtörtént, az marad. Vagyis

a közvagyonunk elmagánosítása - gyakran ingyen vagy még plusz feltöltött bankkártyával(!!!) -

a népünk eladósításával - így annak is van adóssága - nem is kevés - aki azt mondja "nem kötelező kölcsönt felvenni"

 szerintük jogszerű, mert jogfolytonosságot csináltak.

Megtörtént..., hogy figyelembe vették e véleményünket, nem tudni, minden esetre némi igaz dolgot tartalmaz, több ellentmondásokkal együtt. Kell is hozzá egy azt értelmező alkotmánybíróság.

Benne a legjelentősebb mondat; népünk kisemmizésének jogszerűségén túl, hogy nem csupán a rendőrséget, de a katonaságot is bevethetik saját népük ellen' ellenünk...

(ezek szerint, mindhiába követelné a tettre kész többség a békés változást...nem mond le a hatalomról, megvédi minden áron)

 

Egy új alkotmányt hatalmi helyzetből, politikusoknak nem volna szabad készíteni.

Ez a legújabb változat, továbbra is az 1947-esnek, ami megszállás alatt készült - tehát érvénytelen - a jogutódja.

(Bár a szavazásra jogosultak kb 30 %-a választotta meg a fideszt - ha nem csaltak, mint ahogyan az mszp-szdsz saját bavallásuk szerint korábban tette- ez mégis 2/3-os többség. Ugye. Azonban ez sem gátolja, ahogyan korábban sem gátolta a mindenkori hatalmat, hogy olyan törvényeket hozzanak, amilyet akarnak. S lám' máris törvényes minden. Aminek tiszteletben tartása kötelező. Ugye.)

 

Továbbá érdekes, hogy a politikai hatalom eszközei - vagyis a saját személyük - szinte korlátlanok' semmi felelősségük nincs.

Tudni illik; az ősi alkotmányunk (jól bizonyíthatóan közel ezer éves) a hatalmon lévők felelősségéről, a "kiszolgáltatott" nép jogairól rendelkezett.

Akkor most melyik a modern.

 

 

 

Figyelem!

 

Életünk legfontosabb közjogi döntése; egy új alkotmány.

 

Jogszerűvé

- szabad, általános és titkos szavazással megválasztott parlament -

tehet minden eleddig hátrányunkra elkövetett cselekedeteket.

 

Nem "csupán" saját életünket tehetik tönkre, de gyermekeink is vesztesek lehetnek egy érthetetlen, túlbonyolított az elmúlt évek törvényeit elfogadó alaptörvénnyel, alkotmánnyal.

 

"Nemsokára a kormány mindenkinek küld egy kérdőívet az új alkotmány véleményezésére. Nem kötelező kitölteni, de rá lehet írni akár igényünket is, például:

A <Szent Korona Tan - alkotmányunk> jogfolytonosságának visszaállítását követelem!"

(Hogy miért is, az igen röviden kiderül e honlap oldalainak elolvasásakor is.)

 

Már több mint 15 éve (!) szabályos jogi keretben, szakemberek feltették  a kérdést az alkotmány bíróságnak: "Határozza meg a köztulajdon és az állami tulajdon közötti különbséget."

Mind a mai napig nem érkezett válasz. Az a. bíróságnak joga van nem ítélkezni. Is.

 

A történelem jogot alapít!

Nekünk nagyon jól bizonyíthatóan több mint 1000 éves királyságunk van,

jelenleg nincs a látótérben rátermett király jelölt.

 

Tehát az államformánk legyen; király nélküli királyság,

minden nemzeti kincsünk tulajdonosa a Szent Koronánk legyen, amit az uralkodó réteg, a (közjogi) méltóságos urak elvarázsoltak, azon az áron legyen megint a nép közös tulajdona.

A vezetők szolgálják a népet, a Korona uralkodjon.

Jogi alapja ennek van.

 

Hogy miért is gondolom; más célja van kormányunknak?

Már réges-rég minden eszközzel tájékoztatni kellett volna az embereket, a szokásjogunk csodálatos működéséről, a jelenlegi alkotmány kialakulásáról stb.

Mégis tudjunk dönteni, mihez képest - mit kínálnak.

 

 

Tisztelt Látogató!

Ha csak egy embernek elmondja e lehetőséget'

köszönöm

 

 

Nos' én megkaptam az ígért kérdőívet.

12 pontban megfogalmazott kérdésre van lehetőségem 2-3 felelet közül választani, ezt egy x-el jelölni, illetve az utolsó lehetőség a "Nem tudom megítélni a kérdést." bejelölni.

A 13. pontban az én személyes javaslataimat van módom leírni.

Nézzük egyenként:

1. A jogaink és kötelességeink lehetőségéről.

2. Az állameladósodás mértékének korlátozása.

3. A közösségi értékek védelme.

4. A gyermekeket nevelők szavazatának erősségéről.

5. A gyermeknevelés költségeinek adómentességéről.

6. A jövő nemzedék védelméről.

7. Közpénzből, bizonytalan tulajdonú pályázó ne kaphasson.

8. A nemzetünk összetartozásáról.

9. Hazánk élővilágának védelméről.

10. A nemzeti vagyon védelme.

11. A tényleges életfogytiglani büntetés lehetőségéről.

12. A képviselők büntethetőségéről.

13. Javaslataim:

 

a, Az ember élete a fogantatástól a természetes haláláig tart.

b, A halottaink tisztelete, szokásaink szerint.

c, Az emberi élet tisztelete azzal, hogy lehetőséget kap a megállapított létminimum szintjével.

d, Nemzetünk egységes, bárhol éljenek tagjai a világon.

e, Hazánk, nemzeti kincseink köztulajdon, magánosítani tilos, amit kivettek ebből vissza kell venni.

f, Az ember felelőssége arányosan emelkedjen jogaival.

g, Az aki népünk - hazánk ellenére cselekedett; hazaárulásért legyen felelősségre vonható, elévülhetetlenül.

h, Államformánk legyen; mint fent írtam

i, Pénzváltást idegeneknek legyen tilos, a Nemzeti Bankunk legyen kötelezően irányadó.

j, A nemzeti érdekeltségeinkben idegen nem alkalmazható, még tanácsadóként sem.

k, Államnyelvünk a magyar, védése kötelező.

Köszönöm.

 

 

Nos' már olvasható az alkotmány tervezet,

ami;

- bár mint írja az EU-s alkotmányra alapoz -

minek után az előzőből több jelzet részt változatlanul kíván hagyni,

továbbra is a Rákosi féle = szovjet és a németekre erőltetett büntető alkotmány összegyúrásával keletkezettel jogfolytonos,

amit avval is igazol, hogy "senkit sem lehet büntető ítélettel sújtani olyan cselekmény miatt, mely az elkövetéskor nem volt bűncselekmény."

Továbbá

--- egyrészről írja; jogom van a szabad véleménynyilvánításra

--- másrészről; jogom van a jó hírnévhez

(Tehát; az igazság kérdése, aminek semmi köze a véleményhez, fel sem merül, így - ha az igazság terhelő a bíráltra nézve nem mondhatom el.)

--- jogom van a szabadsághoz, de arra nem felel; védhetem magam?

--- jogom van a tulajdonomhoz, de hogyan védjem meg?

egyáltalán. tengernyi jogom van, de mit érek vele, ha engem mint egyént bármikor - akár "jogosan" - eltaposhatnak.

Mert napjainkban is a "jog" erősebb az igazságnál.

 

Magyar nyelvünk tiszteletéről

 - éppen a fidesz hozta a törvényt a nyelvünk védelméről, esetleg az elmúlt 8-9 évben eltörölték? -

Az alkotmány tervezet elején olvashatjuk: "Az alkotmány legünnepélyesebb része a preambulum..."

a preambulum latin szó, magyarul előszó vagy bevezetés.

Egyébként kerüli a szerző(k) az idegen szavakat. Jól érthetően, magyarul fogalmaz, egyéni jogaink sokaságát,

tényleges nemzeti jogokat - ami valódi védelmet adhat az egyénnek - nem igazán találni a tervezetben.

Azt viszont igen, hogy kötelezően szabad piac van,

csak azt feledik, hogy a magyar embert fokozottan hátrányos helyzetbe hozták, kényszerítették. Ennek ellenére, idézem:

"Az alkotmány elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát, ennek érdekében a köz- és magántulajdont egyenjogú és egyenlő védelemben részesíti."

 

Azt ugye tudjuk, hogy az igazán erős vállalkozások idegen tulajdonban vannak... (Ugye, azért egy magyar alkotmánynak a magyar nép védelmét kéne szolgálni.)

 

Azaz érzésem, ezt a tervezetet rendkívül okos professzorok hadának hónapokon át tartó agyalása eredményezte; azt érezzük mennyi jogunk van,

miközben törvényessé teszi népünk kisemmizését.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 8
Heti: 76
Havi: 433
Össz.: 85 919

Látogatottság növelés
Oldal: ALKOTMÁNY 2011
az érem negyedik oldala. - © 2008 - 2024 - huszplusz.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »